Van Gogh számára Japán egy idealizált világ volt, idilli környezet, madarakkal, növényekkel, kimonós hölgyekkel. Sosem járt az országban, de lelkesen gyűjtötte az innen származó fametszeteket, egy alkalommal több, mint 660 olcsó fametszetet vásárólt Siegfried Bing-től.
Amikor Van Gogh maga mögött hagyta Párizst és Arles-be utazott ezt az idillt kereste a Provance-i kisvárosban. Gauguinnak írt levelében úgy fogalmaz, vonatútján kinézett az ablakon, hogy lássa, olyan-e már a táj, mint Japán.
Ez a lelkes rajongás művészetére is hatott. Kezdetben másolatokat készített egyes fametszetekről, többek között Hiroshige Szilváskertjéről, vagy Keisai Eisen Kurtizánjáról, majd ezt követően saját festményein is feltűnnek a japán művészet hatásai. Élénk színek használata, szokatlan nézetek és perspektívák jelennek meg. A Mandulavirágázás című képével a fűbe fektet minket Van Gogh és onnan gyönyörködhetünk a türkiz égboltban és a fölénk nyúló virágokban. Ezen kívül festményein megjelennek a szorosan körbevágott tárgyak az előtér hangsúlyos elemeként, eltűnik a horizont és a kompozícióit több nagy síkra bontó élénk színfoltok tagolják. Témáiban is visszaköszön az a természeti idill, amit Japán testesített meg a művésznek, íriszek, virágzó fák és bokrok képében.
A portréfestészetet, ahogy Monet a tájképeket, kívánta megújítani, modernné tenni Van Gogh. Az arleas-i portréit a japán nyomatokból átvett elemekkel tette korszerűvé. Harsány színek, egyszínű háttér, szinte absztrakt megoldások. Erre jó példa L'Arlésienne című képe.
Ahogy a távolkeleti művészet hatása mélyebbé vált, egyre kevésbé a konkrét formákat, mint inkább a szemléletet építette bele saját művészetébe. Levelében úgy fogalmaz „A japánok gyorsan, nagyon gyorsan rajzolnak, mint a villám, mert az idegeik finomabbak, az érzéseik egyszerűbbek.”
Önarcképén, melyet 1888-ban festett és Gauguinnak szánt, kopasz fejjel, buddhista szerzetesként láthatjuk. 1889-ben vitájuk után levágott füllel, üres vászonnal maga mögött, hidegben, kabátban és sapkával ábrázolja magát, provance-i álmát mégis visszaidézi a Gésák a tájban című fametszet a festő válla felett, ami lehet a festő sorsának ellentéte és párhuzama, de jelentheti a remény kis szikráját is.
