Az ellentétek tényleg kiegészítik egymást?
Cikkünkben megismerkedhetsz a színkörrel, a komplementer színekkel és megtudhatod, hogyan lehetnek segítségedre a lakberendezésben.
A színkör a három alapszínt, a pirosat, a sárgát, a kéket, valamint az ezekből kikeverhető elsődleges és másodlagos színeket tartalmazza. Az egymás mellett elhelyezkedő színek kombinációja harmónikus összhatást eredményez, ha azonban kicsit izgalmasabbá szeretnénk tenni a szobánkat, pillantsunk át a színkör ellentétes oldalára. Az egymással szemben elhelyezkedő színek az úgynevezett komplementer színek, melyeket ügyesen ötvözve játékosabbá tehetjük otthonunkat.
A komplementer színpárok a következők:
- piros-zöld
- kék-narancssárga
- citromsárga-lila
Nézzük meg hogyan vehetjük hasznát a gyakorlatban:
Először válasszuk ki a domináns színt, ami megjelenhet például a falon, valamint a hangsúlyos bútorokon pl.:szőnyegen vagy szekrényeken, majd a kiegészítőkkel: párnákkal, dísztárgyakkal, festményekkel csempésszük be itt-ott a komplementer színt is, megtörve ezzel a monotonitást.
Inspirációként és néhány plussz tippért menjünk végig az összes színpáron:
Ebben a szobában a kéket egy csipetnyi zölddel ötvözték, melyek egymás mellett foglalnak helyet a színkörön. Az összhatás harmónikus, de a következő példán láthatjuk, ha ellentétével párosítjuk sokkal életteltelibbé válik a tér.
A narancssárga szobákban azt figyelhetjük meg, hogy míg az elsőben egy szín számos árnyalatát alkalmazták, addig a másodikban kevesebb árnyalat, de komplementer színek kerülnek elő.
Nem csak a színekkel, a formákkal is játszhatunk. A monokróm piros szoba, letisztult és annak ellenére, hogy palettája korlátozott, izgalmas és modern, a különböző alakzatoknak köszönhetően. A piros-zöld szoba ezzel szemben a komplementerek alkalmazása ellenére is klasszikus.
A színeknek hatása van közérzetünkre. A zöld szoba üde és nyugtatja a szemet. Ha a komplementer szín csak egyetlen helyen jelenik meg rendkívül hangsúlyos szerepet kap, vonzza a tekintetet.
A citromsárga jól mutat föld színekkel és természetes anyagokkal. A falon lévő tájkép színében és témájában is belesimul a látványba, míg a lila-sárga kombinációban minden elem külön karakteres része a szobának.
A lila szoba elegáns és letisztult, de ránézve hiányérzetünk lehet. Szükség van párjára a citromsárgára, hogy harmóniát teremtsen azáltal, hogy ellentétként kiegészítik egymást.